Az 1870-71-es francia-porosz háború döntő csatája volt, amely következtében kikiáltották a Német Császárságot, míg a túloldalt összeomlott a III. Napóleon vezette Második Francia Császárság és ismét kikiáltották a köztársaságot. Többek között ez a megalázó vereség és a francia revans vágy is közrejátszott az I. világháború kitörésében.
Otto von Bismarck (1815-1898) német kancellár
A háború közvetlen előzménye a német egység létrejötte volt. Miután Poroszország Bismarck kancellár vezetésével legyőzte a rivális osztrákokat 1866-ban Königgratznél, a poroszoknak lehetőségük volt a német egység létrehozására. Természetesen ez ellentétben állt az ősi rivális Franciaország érdekeivel, így az egységes Németország csakis a franciák legyőzésével jöhetett létre.
Bismarck ezúttal is bebizonyította politikai tehetségét, mikor a háborúhoz való ürügyet kellett megtalálnia. Megegyezett a spanyolokkal, hogy a megüresedett spanyol trónt felajánlják I. Vilmos császár egyik rokonának, Hohenzollern-Sigmaringen Lipótnak. A franciák ezt nem hagyhatták, és 1870. július 15-én hadat üzentek a poroszoknak.
III. Napóleon
Az erőviszonyok már a háború elején sem voltak egyenlőek, egy politikailag megosztott és szövetségesek nélküli Franciaország állt szemben az ereje teljében lévő, és a kor talán legmodernebb hadseregével és képzett tisztikarával rendelkező Poroszországgal szemben.
A francia hadsereg a krími háború óta (1853-1856) a babérjain pihent. A legjobb csapatai ekkor épp Algériában harcoltak, nem rendelkeztek komoly tartalékokkal és utánpótlási rendszerrel. A legnagyobb lemaradásban a tűzfegyverek terén voltak porosz riválisaikkal szemben. A háború kezdetén 220 ezer katona vonult fel, de a hadvezetés még azt sem tudta eldönteni, támadó vagy védekező háborút folytassanak.
A poroszok céltudatosan készülődtek. A königgratzi csata óta (ahol e szempontból még hátrányban voltak) tüzérségüket felfejlesztették a legmodernebb szintre. A hátultöltős és robbanó lövedékeket kilövő Krupp-ágyúk sokszorosan felülmúlták a francia tüzérséget, pontosság, tűzgyorsaság és hatótáv terén is.
24 fontos porosz ostromágyúk
Emellett a katonákat kizárólag modern hátultöltős puskákkal szerelték fel. A tisztek és közkatonák tapasztaltak voltak, és már megízlelték a győzelmet az 1864-es dániai hadjárat és az 1866-os osztrákok elleni háború során.
A 380 ezer fős német haderőt 3 részre bontották, az 1. meuse-i, a 2. mainzi, és 3. rajnai hadseregre.
A csatározások augusztusban kezdődtek meg, augusztus 6-án Wörth mellett a franciákat meglepte a porosz ágyúk hatékonysága, melyek darabokra tépték a francia rohamokat. 11 ezer francia meghalt, 9 ezer fogságba esett, de a poroszok is 10 ezer főt vesztettek.
III. Napóleon két részre oszotta seregét, a chalons-i sereget Patrice MacMahon marsall, az elzászi sereget Francois Bazaine vezette. De miután augusztus 18-án a saint-privat-i csatában (a háború legvéresebbikében) a porosz hadvezér Moltke legyőzte az elzászi sereget, Bazaine 180 ezer embere csapdába esett Metz városában.
Eugénia császárnő Párizsból utasította MacMahon seregét, hogy mentse fel Bazainet.
Patrice MacMahon marsall, később a III. Köztársaság elnöke is lett
A Metz felmentésére induló sereg azonban elakadt a heves esőzések miatti sárban. MacMahon kifáradt seregét a Metztől 145 kilométerre fekvő Sedan kisvárosába vonta vissza. A helyszín tökéletesen alkalmatlan volt, Sedan kisvárosa egy mély völgyben feküdt ahol a Meuse folyó északra kanyarodott. A poroszok könnyedén bekeríthették őket. Moltke nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy legyőzze a saját magát csapdába ejtő franciákat, és parancsot adott a támadásra.
Helmut Karl Bernhard von Moltke
Szeptember 1.-jén hajnali 4 órakor Ludwig von der Tann tábornok katonái átkeltek a Meuse hídjain és harc nélkül megszállták Bazailles falvának főutcáját. A kö9rzetet a XII. hadtest védte Barthelemy Lebrun vezetésével. A falu megmaradt házaiban a francia sereg elit egysége a tengerészgyalogság foglalt állást és emelt barikádokat.
A hadihelyzet Sedannál
Csak a tengerészgyalogosok helytállása mentette meg aznap a francia sereget a szégyentől. A katonák véres közelharcot vívtak, főleg a falu temploma, piactere és a Montvilliers nevű park körül tomboltak a leghevesebb harcok.
Mikor felszállt a köd, a porosz tüzérség tüzelni kezdett, és a franciák ismét elképedtek az ágyúk hatékonysága láttán. Lebrun tábornok vaslavinának nevezte visszaemlékezésében a porosz ágyútüzet. Ennek ellenére Bazailles bevételéhez Tann tábornoknak tartalékait is be kellett vetni. La Moncelle falut már könnyedén vették be a poroszok, az ágyútűz közepette.
Közelharc Bazailles-ben
Hogy még nagyobb legyen a fejetlenség, MacMahont hajnal 5-kor eltalálta egy német repesz, és kénytelen volt átadni a parancsnokságot Auguste-Alexandre Ducrot tábornoknak, az I. hadtest parancsnokának, aki azonnal elrendelte a visszavonulást, de már késő volt. Eközben Emmanuel Felix de Wimpffen tábornok akit titokban megbíztak, hogy MacMahon harcképtelenné válásakor vegye át az irányítást, visszavonta Ducrot parancsát. Az ellentétes utasítások végleg meggyengítették a védelmi vonalakat a Giovinne patak mentén.
Reggel 9 órakor a Givonna patak partján a porosz királyi gárdaezred támadásra indult, épp mikor a franciák is ezt a parancsot kapták. Az I. és XII. francia hadtest hatalmas elánnal vetette magát harcba, és hamarosan megtizedelték a poroszokat. De mikor az ágyúk is tüzet nyitottak, a francia rohamok véresen összeomlottak. Az egyik zuáv (észak-afrikai katonákból álló) zászlóalj úgy menekült meg, hogy átszökött Belgiumba.
Bazailles házai között a Kék Hadosztály (francia tengerészgyalogosok) kitartottak és meg is kezdték visszaszorítani a németeket, de mikor azok pihent erősítést kaptak, már ők se bírták ki. Hogy fedezzék a visszavonulást, egy részük egy fogadó felső emeletére húzódott vissza, utolsó töltényig védekezve. Közben a poroszok az összes Givonne patak menti falut elfoglalták.
Hogy elvágja a franciák menekülését nyugat felé, Moltke utasította Frigyes Vilmos koronaherceget, hogy Sedantól nyugatra keljen át a Meuse-ön és foglalja el Mézieres és St. Menges faluját. A francia felderítők semmit se vettek észre. Mikor már késő volt, a francia lovasság elkeseredett rohamra indult, de el se érték a porosz fősereget, az ágyúk már lekaszálták őket.
A nap közepére a poroszok megnyerték a csatát, körbezárták Sedan városát, és elhallgattatták a francia tüzérséget. Ennek ellenére Jean-Auguste Margueritte tábornok az Afrikai Vadászokkal megpróbált kitörni, de a könnyűlovasok 50 százalékos veszteséget szenvedtek, maga a tábornok is holtan feküdt a harcmezőn.
III. Napóleon, aki maga is a városban ragadt, kitűzte a fehér zászlót, de a feldühödött Wimpffen letépte a jelképet. Majd megfogadva Ducrot javaslatát, összevonták a csapatokat, hogy megpróbáljanak kitörni Balan falva felé. A rohamok hevessége a harcedzett poroszokat is meglepte, de a folyamatos sortüzeken elvéreztek a francia rohamok.
Délután 4-kor III. Napóleon ismét kitűzte a fehér zászlót, ezúttal Wimpffen sem tiltakozott, majd levelet küldött I. Vilmos porosz királyhoz. A porosz vezérkart meglepte, hogy a császár is a városban van. Másnap reggel Bismarck találkozott a császárral a porosz főhadiszálláshoz vezető úton.
100 ezer francia katona esett fogságba, köztük III. Napóleon is, akit később száműzetésbe Angliába küldtek. Szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a III. Köztársaságot, és a harcok egészen 1871. január 28-ig folytak, reménytelenül. Január 18-án Versaillesban kikiáltották a Német Császárságot, majd május 10-én a frankfurti szerződésben a franciák átadták Elzász-Lotaringiát és 5 millió frank kártérítést fizettek.
Német Császárság kikiáltása
